Konfi+ bibliakör
Következő alkalmon (február 9.) Sámuel 1. könyve 8-9. részét beszéljük át.
Minden héten csütörtökön 18 órától a gyülekezeti házban jönnek össze azok, akik felnőttként tettek vallást hitükről, felnőttként konfirmáltak. Cél, hogy bibliaismeretükben gazdagodjanak, és hitükben erősödjenek. A Konfi+ alkalmakon sorra vesszük a Biblia legfontosabb történeteit.
Ifi csoport
Ifjúsági bibliaóra a 14-18 évesek számára.
Minden pénteken este 6 órai kezdettel a Gyülekezeti Házban. Éneklünk, beszélgetünk, játszunk és teázunk - szóval, jól érezzük magunkat.
Gyere el Te is!
A bibliaórát vezeti: Szabó Judit és Czirmay Árpád

Imaközösség
Évekkel ezelőtt egyik testvérünk a Szentlélek indíttatására úgy érezte, nagy szükség lenne gyülekezetünkben egy imádkozó közösségre. Az indulásnál ketten vagy hárman vettek részt ezeken az alkalmakon. Nehéz, megpróbáltatásokkal tele időszakokat élt át a gyülekezet, miközben ez a néhány ember kitartóan imádkozott. Istennek hála ma már 10-15 fő között van a rendszeresen Imaközösségünkben résztvevők száma. Az Ő segítségével egymásra figyelő, egymást segítő, imádkozó, örvendező szeretetközösséggé alakult idővel ez a kis csoport. Közel kerültünk egymáshoz, meg tudjuk beszélni gondjainkat, örömeinket, de el tudunk csendesedni is Isten előtt. Minden hétfőn örömmel készülünk közös alkalmainkra. Hallgatjuk az igét, imádkozunk Isten országa ügyéért, gyülekezetünk életéért, gondjaiért, lelkészeinkért, családjainkért, népünkért. Hálát adunk az együtt töltött alkalmakért, az egész héten át kapott ajándékokért. Nem kell megijedni, nem kötelező az imádság! Az is áldás, ha valaki eljön, hallgatja az igét, a többiek imádságát, és idővel az Úr az ő szájába is ad majd szavakat, hogy hangosan imádkozhasson. Tapasztalatból tudjuk, nehezen indulnak el a testvérek, de csak az első lépés a nehéz… Én sem jártam a kezdeti időszakban, most viszont örülök, hogy megtettem azt az első lépést és hálás vagyok minden imádkozással, beszélgetéssel együtt töltött alkalomért.
Szeretettel hívunk és várunk mindenkit hétfőnként du, 3 órára a Bódi házban lévő megszépült termünkbe.
AZ IMÁDSÁG ÁLDÁS,
AZ IMÁDSÁG ÉLET,
ISTENFÉLELEMMEL,
EMBERSZERETETTEL.
/Szabolcska Mihály, Imádság idején/
Nagy Sándorné
A Bethánia Szövetség Bibliaórája
A Bethánia Szövetség évszázados múltra tekint vissza. Megalakulásától kezdve mindenkor ébresztő szolgálatot végzett a protestáns egyházakban, mind lelkészi, mind laikus szolgálattevői által. Újraindulása óta a református egyházon belül működik, és kizárólag a kálvini tanításokra hagyatkozik. Hajdúböszörményben is régi múltra tekint vissza. Olyan emberek lelki közössége, akik Jézus Krisztust személyes megváltójuknak tekintik, és azt nyíltan vallják is. Minden pénteken 16 órakor jövünk össze a Bocskai téri Gyülekezet kistermében az ige hallgatására, tanulmányozására, mélyebb megértésére, az igével kapcsolatos meglátásaink, tapasztalataink kicserélésére, közös imádkozásra. Hosszú évtizedek gyakorlata igazolta, hogy igazi közösség mindig konkrétan, személyes, elmélyült lelki kapcsolatokban mutatkozik meg az egymást ismerő, és szerető személyek között.
Mik a céljaink? Minden lehetséges tiszta eszközzel munkálni a lelkek ébredését, Krisztusban új életre jutását. Szolgálni a református egyház megújulását. Közösségbe összefogni a felébredteket a gyülekezeten belül. Gyülekezeti szolgálatra felkészíteni, szolgálat vállalására biztatni a hitben élő embereket.
Ezúton is szeretettel hívjuk alkalmainkra.
Hajdú Zoltán közösségvezető
Baba-mama Bibliakör
A következő alkalmon (február 10-én) a dackorszakról lesz szó. Vendég: Dr. Kövér Sándorné.
A Baba-mama Bibliakör szeptembertől májusig a hónap minden 2. és 4. péntekén találkozik a Gyülekezeti Házban. Az anyukák és kismamák nyugodt beszélgetését azzal szeretnénk segíteni, hogy gyermekeikre a szomszéd helyiségben segítők (nagymamák) vigyáznak.
Az anyukáknak segítünk, hogy gyermekük nevelésével kapcsolatos kérdésekre a Szentírás alapján kapjanak választ.

Férfikör
avagy a férfiak is szeretnek beszélgetni.
Szeptember közepén újraindult csoportunk. Ebben az évben Gene A. Getz
"A Férfi a Biblia tükrében"
c. könyv alapján beszélgetünk.
A következő alkalom február 17. Vendégünk Szilágyi János IV. évf. teológus hallgató.
Jöjjön el Ön is! Legyen tagja Ön is a férfikörnek! Várjuk szeretettel! A férfikör a lelkészi hivatalban találkozik a hideg téli estéken 18 órától a hónap első és harmadik péntekjén.
